Ti kérdeztétek 1.0 - Mi legyen a nagyi bútorával?

2020. március 25. 22:30 - agnesdualko

Aki figyelte mostanában az Instagram és Facebook oldalamat, az láthatta, hogy felajánlottam, hogy blogbejegyzésben válaszolok a lakberendezéssel kapcsolatos felmerülő kérdéseitekre és igyekszem összefoglalni a témához tartozó gondolataimat, megoldásaimat.

Az első kérdés, amire a válaszom ebben az írásban teszem közzé, így hangzik:

„Engem rettentően érdekel, hogy egy-egy szebb szocreál/bauhaus bútort hogyan lehet beilleszteni egy modern otthonba. Színek, formák párosítása. Mennyire töltik be funkciójukat ezek a bútorok?”

Kezdjük is az elején, egy pici 20. századi bútortörivel és a stílusirányzatok rendbetételével a fejekben. Ha számodra ez kevésbé érdekes, pörgess a poszt aljára, ahol a kérdést tulajdonképpen megválaszolom.

Tavaly ünnepeltük a 100. évfordulóját annak, hogy az Állami Bauhaus intézményét Walter Gropius két weimari művészeti iskola összevonásával megalapította. Az iskola 1933-ig működött, viszont az ebben a szellemiségében tervezett épületek, tárgyak, bútorok még ma is sok művészt és tervezőt ihletnek meg, sokan "zarándokolnak el" még ma is az ikonikus épületekhez, sőt, a fiatal generáció is hamar a Bauhaus szerelmesévé válik.

A legfontosabb szempont a bauhausban a rendeltetésnek alárendelt formavilág, ami mellé az épületeknél a fény és a tágas terek központi szerepe is társult. A bútorokat is úgy tervezték meg, hogy elsődlegesen funkcionálisak legyenek, és csak emögött álljon minden más tulajdonságuk. A tervezők törekedtek arra, hogy a lehető legegyszerűbb geometriai formákat használják. Olyan tárgyakat akartak alkotni, melyek amellett, hogy lenyűgözik jövőbeni használóját, de mindenki számára elérhetőek.

Elhoztam a két személyes kedvencemet ebből az időszakból: Breuer Marcell Wassily és Mies van der Rohe Barcelona székét.

Szocreál stílusról szigorúan véve Magyarországon az 1948-55-ig tartó időszakot értjük.
A bútorgyártás tekintetében viszont ennél tágabb intervallumot tekintek most át, már csak azért is, mert tudom, hogy a kérdező szenvedélyesen szereti azokat az elhagyatott épületeket, melyek a szocializmus idején voltak tele élettel.

A második világháború után pár évvel államosították a nagyipari vállalatokat, így természetesen a bútorgyárakat is. A központi irányítás alá került gyárak azonban csak a mennyiségre mentek, a bútorok minősége egyre több kívánnivalót hagyott maga után.

Az összes üzemet a józsefvárosi Faipari Gyártmánytervező és Szerkesztő Iroda látta el tervekkel, a hazai bútorgyártás óriása pedig a Budapesti Bútoripari Vállalat (BUBIV) volt. Az 1961-ben induló 15 éves lakásépítési program több százezer lakás felépítését irányozta elő szovjet házgyári technológia alapján. Az állami lakásokat beépített konyhával adták át a tulajdonosoknak, a panelekbe pedig új, elemes bútorok kerültek. 12 négyzetméter szoba, 2 négyzetméter fürdőszoba, 6 négyzetméter konyha: a tervezők kezét eléggé megkötötte a lakások mérete. Az 1968 előtti bútorok rendkívül alacsony minőségűek voltak, gyártásukhoz a legolcsóbb, és legrosszabb anyagokat használták, a végletekig leegyszerűsítve őket.
A 60-as évek végén teljesen átszervezték a bútoripart. Nyolc üzemet ipari övezetbe költöztettek, és gyárrá alakítottak, felszerelve őket a legmenőbb olasz és NSZK-s gépsorokkal. A cél az volt, hogy a teljes hazai keresletet kielégítsék, és a bútorok olyan minőségben készüljenek, hogy azokat nyugaton is el tudják adni.

A vezető gyárakban, saját gyártmányfejlesztő csapatokat hoztak létre, és már iparművészeket is bevontak a tervezésbe. A DOMUS áruház megalapításával új szintre lépett a kereskedelem is. Sikerét jelzi, hogy országszerte 16 áruházból álló hálózat jött létre, a hiánytermékeket időnként külföldi bútorokkal is pótolták.

A hetvenes évek közepére sikerült olyan jó minőségű egyenbútorokat gyártani nagy mennyiségben, amiket a vásárló maga tudott egy katalógus alapján a lakása adottságaihoz és saját ízléséhez igazítani - az egy másik kérdés, hogy mennyit kellett várni ezekre. Magyarországon azonban a sikeres bútorok nem tervezőjük nevéhez kötődtek, mindenki csak a szekrénysor fantázianevét és esetleg a bútorgyár nevét ismerte.
Mivel a szocializmust javarészt a tömeggyártás jellemezte, vannak olyan bútordarabok melyekkel akár több idősebb rokonunk, ismerősünk otthonában a mai napig találkozhatunk. Például a Gábriel és az Erika szék, vagy a Panni fotel.

Az Erika szék

Gábriel Frigyes széke

Panni fotel

Szerintem az áttekintésből nem hiányozhatnak, ezért nem mehetek el szó nélkül a 20. század azon bútorai mellett sem, melyeket a kapitalista országok neves tervezői alkottak. Az eredeti kérdés ugyan nem ezekre irányult, de fontosnak tartok itt megemlíteni pár nevet és magát a mid-century modern stílust, mint irányzatot.

A mid-century modern egy gyűjtőfogalom, melyet az 1940-es, 50-es, és kisebb mértékben a 60-as évek, főleg amerikai építészeti és tárgykultúrájára használnak. Az irányzat gyökerei a modernista építészethez, azon belül is az európai modernizmushoz nyúlnak vissza. A II. világháború utáni fellendülés és az ipari innovációk hatására igazi aranykorba lépett az Egyesült Államok, ennek eredményeképp pedig megerősödött a népességnövekedés és az építőipar is. A rohamos tempójú urbanizáció és az új életstílus kihívásaira a kor építészei és tervezői - akik erősen inspirálódtak a Bauhaus által, vagy akár tanultak is ott - egy összetéveszthetetlenül modernista tervezői eszköztárral feleltek. Az egyre növekvő kereslet és piaci verseny miatt olyan bútorokra volt szükség, melyek nem csak jó minőségűek és funkcionálisak, de karakteresek és eladhatóak is.

A Bauhaus hideg racionalitásával szemben a mid-century modern bútorai így vidám színeket és természetesen hullámzó, lekerekített formákat öltöttek magukra, de a kompromisszummentes funkcionalitás ugyanúgy a középpontban maradt.

Három kedvencemet itt is megemlíteném: Arne Jacobsen Tojás és Hattyú fotelei, Charles és Ray Eames klubfotele lábtartóval.

Végezetül térjünk vissza az eredeti kérdéshez.

Az első dolog, ami megfogalmazódott bennem, hogy nem mindegy milyen bútordarabról van szó, hiszen egy szekrénysor sokkal hangsúlyosabb tud lenni a térben méretéből adódóan, mint például egy szék, így egy mai lakásba való beillesztése is nagyobb fejtörést okoz.

Alapvetően azt gondolom, hogy ezeknek a bútoroknak ugyanúgy helye van egy ma megtervezett enteriőrben, mint egy frissen legyártott terméknek. Sőt a régi bútorok újra felhasználása (akár egy kis átalakítás után) mondhatni reneszánszát éli, így bátorítalak is Titeket arra, hogy a nagyi bútorát mindenféle szégyenérzet nélkül kombináljátok mai darabokkal. Főként a skandináv országokban jellemző, hogy minél idősebb egy bútor, annál többet ér (igaz ők korábban is minőséget produkáltak - ez mindig is védjegyük volt és most nem az IKEA alsó kategóriás termékeiről beszélek).

Magyarországon a szocializmus egy időszakában minden bútornak vagy narancssárga, vagy az a csúnya zöld (esetleg még ronda barna :D) színe volt. Ezeket személy szerint nem erőltetném ma, de megoldás lehet egy jó kárpitos vagy egy bútorasztalos segítsége, akik szakszerűen és tartós megoldással tudnak új életet adni egy-egy ilyen darabnak.

Ismerek jópár olyan vállalkozást, akik fel is kutatják a kincset érő bútordarabokat, ha szükség van rá felújítják, restaurálják őket, majd újra értékesítik ezeket. Ők a teljesség igénye nélkül: Daken Studio, Möbelkunst, Fabrika, Remodel, artKraft.

Eljátszottam én is most képzeletben és készítettem egy moodboardot az Erika székkel, amiből nekem is van egy otthon újrakárpitozva. Ezt a bútort Burián Judit tervezte 1959-ben és nem lepődnék meg rajta, ha a Te nagyid lakásában is lenne ilyen.